Könnyed délutáni sétát terveztem be a közeli Hármashatár-hegyre. Az hogy mégis megizzadtam, csak annak köszönhető, hogy még mindig nem igazán vagyok edzésben, s nehezen bírom a legenyhébb emelkedőket is... :) De azért túléltem a mai néhány órás barangolásomat, s meg is érte, mert újfent megbizonyosodhattam róla, hogy milyen szép a kilátás a Hármashatár-hegy csúcsáról.
Gyalog indultam a Kiscelli utca felé, majd a Margit Kórház melletti komolyabb emelkedő után máris a Kiscelli Múzeumnál találtam magam. Nem időztem itt sokáig, hanem gyorsan átvágtam a Kiscelli-parkerdőn, s rövid utcai séta után ráfordultam a K+ jelzés hegyi részére. Ez az út a
Mátyás-hegyre vezet fel, ahol már többször is jártam. Elhaladva a barlang mellett egészen a hegytetőig nem tartottam hosszabb pihenőt. Itt viszont ellentétben a múltkori sétámmal nem suhantam át villámsebesen, hanem kicsit körülnéztem. Meglepett, hogy a bokrok között vagy 8-10 kisebb tisztás van, mindegyiknél tűzrakásra alkalmas hely. Esti tábortüzekhez ideális hely.
Lefelé haladva a hegyről hamar elérkeztem a villákkal beépített területre, majd keresztezve a Nyereg utat az Erdőház úton – és az ezzel együtt haladó K+ jelzésen – haladtam tovább a
Remete-hegyre. Régebben már jártam erre, mégis alig ugrott be, pedig szerintem annyit nem változott. Nemsokára becsatlakozott az út az országos kék jelzés vonalába, és ezen mentem tovább a csúcs felé. Az út szépen kiépített, több helyen padok, szemetesek voltak kitéve, s ami talán a legtöbbet jelenti kutak is. Ami feltűnt egy idő után, hogy milyen sok a kivágott fa, ebből nem kellett volna annyi... Egy erdészeti úton le is tértem egyébként, de miután vége lett az útnak én meg kicsit eltévedtem, inkább gyorsan visszakászálódtam a jelzett ösvényre.
Laza, pár kilométeres séta, majd kisebb emelkedő után felértem a
Hármashatár-hegy tágas csúcsára. A világháborúból itt maradt katonai bunkerek között, vagy éppen azok tetejéről szinte minden irányba messze be lehet innen látni a tájat. A nyugati oldalon Pesthidegkút, az előtte lévő mezőkkel, no meg persze a Vitorlázórepülő-térrel látszódik. Délre a Budai-hegyek sokasága, központban a János-heggyel. Dél-kelet, kelet felé maga a város: a Gellért-hegytől kezdve, a Váron és a dunai hidakon keresztül egészen a Parlamentig, sőt a Margit-szigetig; a látképet pedig a hömpölygő Duna forrasztja egybe. Észak felé az Árpád-hídtól kezdve a III. kerületi lakótelepeken át Ürömig, illetve a Duna túloldalán Angyalföldtől Újpesten át Káposztásmegyerig látható a város.
Hosszas nézelődés, no meg fényképezés után elindultam visszafelé. Rövid ideig a K jelzésen haladtam, de hogy ne ugyanazon az úton menjek vissza ezért lekanyarodtam a hegy keleti oldalában vezető Z+ jelzés felé. Hamarosan innen is letértem, egészen pontosan a zöld barlang jelzésre, s meg is csodáltam a
Tábor-hegyi barlangot. Rohamléptekkel tovább menve hamarosan beértem a beépített területre, szerencsére gyorsan jött a 137-es busz is, így hamar otthon voltam.
Gyalog indultam a Kiscelli utca felé, majd a Margit Kórház melletti komolyabb emelkedő után máris a Kiscelli Múzeumnál találtam magam. Nem időztem itt sokáig, hanem gyorsan átvágtam a Kiscelli-parkerdőn, s rövid utcai séta után ráfordultam a K+ jelzés hegyi részére. Ez az út a Mátyás-hegyre vezet fel, ahol már többször is jártam. Elhaladva a barlang mellett egészen a hegytetőig nem tartottam hosszabb pihenőt. Itt viszont ellentétben a múltkori sétámmal nem suhantam át villámsebesen, hanem kicsit körülnéztem. Meglepett, hogy a bokrok között vagy 8-10 kisebb tisztás van, mindegyiknél tűzrakásra alkalmas hely. Esti tábortüzekhez ideális hely.
Lefelé haladva a hegyről hamar elérkeztem a villákkal beépített területre, majd keresztezve a Nyereg utat az Erdőház úton – és az ezzel együtt haladó K+ jelzésen – haladtam tovább a Remete-hegyre. Régebben már jártam erre, mégis alig ugrott be, pedig szerintem annyit nem változott. Nemsokára becsatlakozott az út az országos kék jelzés vonalába, és ezen mentem tovább a csúcs felé. Az út szépen kiépített, több helyen padok, szemetesek voltak kitéve, s ami talán a legtöbbet jelenti kutak is. Ami feltűnt egy idő után, hogy milyen sok a kivágott fa, ebből nem kellett volna annyi... Egy erdészeti úton le is tértem egyébként, de miután vége lett az útnak én meg kicsit eltévedtem, inkább gyorsan visszakászálódtam a jelzett ösvényre.
Laza, pár kilométeres séta, majd kisebb emelkedő után felértem a Hármashatár-hegy tágas csúcsára. A világháborúból itt maradt katonai bunkerek között, vagy éppen azok tetejéről szinte minden irányba messze be lehet innen látni a tájat. A nyugati oldalon Pesthidegkút, az előtte lévő mezőkkel, no meg persze a Vitorlázórepülő-térrel látszódik. Délre a Budai-hegyek sokasága, központban a János-heggyel. Dél-kelet, kelet felé maga a város: a Gellért-hegytől kezdve, a Váron és a dunai hidakon keresztül egészen a Parlamentig, sőt a Margit-szigetig; a látképet pedig a hömpölygő Duna forrasztja egybe. Észak felé az Árpád-hídtól kezdve a III. kerületi lakótelepeken át Ürömig, illetve a Duna túloldalán Angyalföldtől Újpesten át Káposztásmegyerig látható a város.
Hosszas nézelődés, no meg fényképezés után elindultam visszafelé. Rövid ideig a K jelzésen haladtam, de hogy ne ugyanazon az úton menjek vissza ezért lekanyarodtam a hegy keleti oldalában vezető Z+ jelzés felé. Hamarosan innen is letértem, egészen pontosan a zöld barlang jelzésre, s meg is csodáltam a Tábor-hegyi barlangot. Rohamléptekkel tovább menve hamarosan beértem a beépített területre, szerencsére gyorsan jött a 137-es busz is, így hamar otthon voltam.
